Ébredések pillanatai

Csütörtök kora reggel van....Felkeltem és csak beszéltem. Elkezdtem levezetni, hogy honnan is jutottam oda, ahol most vagyok. Hogy ki vagyok és miért pont ilyen vagyok. Hogy mi vezetett erre az útra...és megszületett bennem a felismerés...ami már csak egy pillanat műve volt...

Nem történik ez meg minden nap. Szívem mélyén van ez az áldott pillanat. Mint egy apró fény felvillanása, úgy hatott a szívembe ez.
Aztán folytatódott bennem a felkapcsolás áldása...felismertem, hogy :

Van időszerűség. Mindennek megvan az ideje. Sem előbb, sem később nem jön el a felismerés, ami legyen ez egy gondolat, egy szívbéli megvilágosodás, legyen az bármi, ami ismét feljebb emel. Írni is nehéz róla.

Azt érzem most már élhetem a saját életem. Ráfókuszálhatok a vágyaimra, a megéléseimre, a hitemre, a saját valóságomra.
Hogy nem más irányába kell mennem, hanem én jelölöm ki a saját utamat, Egyes egyedül én!
Mert összeállt a kép, hogy mit akarok.

Szabad vagyok!
A szabadságot választom.
Azt élhetem meg ,aki vagyok.
Amivé válhatok!

Megadtam magamnak a kegyelmet, hogy a Teremtő áldása hozzám is elérjen.
Leraktam azokat a terheket, amivel büntettem magam.
Gyógyította a szívemet, fénnyé alakította a sebeket.
Most már értem, hogy ez miért váratott magára. Hogy én adjam meg magamnak a kegyelmet! Hogy feloldozzam önmagam az önbüntető programoktól.

Miközben teszek-veszek otthon jön egy érzés fel bennem ,hogy kezdek kicsivé válni, megyek össze, megy a szívem és aggódok rosszul érzem magam kicsit. Egyfajta bizonytalanság érzés ez. Elkezdem vizsgálódni, és rájöttem, hogy ez nem az én érzésem.

Sok embernek van önbecsülés letörése. Én is évtizedekig vittem ezt magammal. Lebénítja az embert ez az érzés. De megkérdem én?
Miért ennyire védtelen az ember? Honnan jön ez? Generációkból? Előző életekből? Biztos, hogy egy tudattalan tartalomból tör elő, ami aktiválhatja ezt a programot.

Lehet akár ez egy kollektív tudatmezőben lévő érzés is.

Ezeket az ébredés pillanatokat nagyon szeretem. Hálával tele van a szívem. A Teremtő ilyenkor "lehajol" hozzám és megszeretget. Ami ilyenkor történik velem az egyfajta felkapcsolódás volt.

Mindenképpen egy kapcsolódás.

Minél mélyebbre megyek a megfigyelésben egyre jobban érzem, hogy hiányzik a szeretet a létből, a térből. Nincs áramlás.
Mint, ahogy álmomban láttam valamelyik nap, hogy vannak emberek, akiknek viasszerű aurájuk van. Sokszor elzárkózunk, Bezárunk. Lezárunk. Elzárjunk magunkat az isteni vezettetés elöl is. Amikor nem foglalkozunk a belső hanggal. 

Mi okosabbak vagyunk, minthogy a lelkünkre hallgassunk. Itt követjük el legtöbbször a hibát.

Ebben az álmomban tudtam, hogy több életünk van.. Hogy vannak életek, mikor azt választjuk, hogy nem csinálunk "semmit" . Nem tesszük a felvállalt feladatainkat. Hogy lekapcsolódunk.
De ez sehová se vezet. Nem erre kellene tartanunk. Nem jó az irány. Rossz az iránytű.

Drága Teremtő! Mondd meg nekem mi az út, az irány?

A saját példád legyen a válasz....

És ekkor lágyan megmutatkozik a válasz:

Egyedi vagyok. Senki nem rendelkezik azzal a tehetséggel , amivel én. Egyedi vagyok. Egyedi életfeladattal, tervekkel. Mindenki majdnem ugyanazt a feladatot kapja , csak más úton viszi véghez. Egy van belőlem, ezért egyedi vagyok.

És akkor mint egy mantra jön belőlem:

Saját életemben hiszek. Magamban hiszek.
Az életcélomban hiszek. Az élettervemben hiszek. Istenben hiszek. A jóban hiszek. A tisztaságban hiszek. A gyengédségben hiszek. A megbocsátásban hiszek. A kegyelemben hiszek. A lágyságban hiszek. A szeretetben hiszek. Hiszek az Univerzális törvényekben, az igazságban.

Most már tudom: A Világban mindenkinek helye van!

Nagy Krisztina

2020.07.25.

Ha úgy érzed, segíteni tudok Neked az utadon, keress bátran.