Vajon mit hoz a holnap?

....néha elhalkul egy pillanatra minden. Jó visszahúzódni, csendben elmerülni. Vannak pillanatok mikor nem kellenek szavak. Szelíd mosollyal merengeni, visszagondolni mit is tettem egész évben. Hova jutottam? Mit sikerült magvalósítanom? Néha elfog a szorongás, fékezhetetlen félelem tör rám. Vajon meddig érezhetem a biztonságot? Biztonság ez egyáltalán? Elmúlt egy Év és nem áll meg semmi, csak halad előre visszafordíthatatlanul.

Hacsak egy pillanatra is meg lehetne állítani az időt, ha egy pillanatra lehunyhatnám a szemem, hallhatnám szívem legmélyebb óhaját , lelkem legféltettebb sóhaját.

Van, hogy körbenézek és halványan látom mi történik most, alig látom milyen emberek vesznek körül. Nem fontos semmi csak , amit érzek, hogy igaz embernek maradjak, ne vesszen el a szeretet, ami bennem él a sok lázongó, forrongó érzések alatt.

Sokszor hiszem azt, van értelme tovább menni, sokszor pedig azt, hogy nincs miért küzdeni. Lázadó lélek vagyok, ki csendben van, sokszor nem mondja ki, ami benne van. Nem beszélek, nem adok hangot annak, ami bánt, nem szeretnék másokat megbántani, nehogy ne szeressenek már.

Ma már szeretek őszintén beszélni. Őszintén beszélni az érzéseimről, felvállalva ezzel akár a kirekesztettséget .Lassan megértem Önmagam, sokszor féltem, nem tudtam élni hitem szerint. De ennek úgy hiszem vége. Látom, hogy sorsközösséget vállalni nem tudok, bármi lesz a következménye, saját utamon haladok. Bocsánatot kérek Mindenkitől, nem akarok már megfelelni és fejet hajtani más akaratának.

Lehet fájdalmas lesz a változás az elején, de hiszek az erőmben, a kitartásomban, Istenben, hogy lehet a jövőm olyan, mit megálmodtam.
Nem mondok le róla senki kedvéért, tudom, néha furcsa vagyok, de szívem tele kegyelemmel , ugyanakkor fájdalommal, mi emlékeztet mindig merre tartok, mit szeretnék valójában.

Vágyom arra, hogy Minden ember a szeretettel a szívében, hangot adjon lelke szavának.
És, hogy miért is? Talán nem lenne ennyi feszültség bennünk, hátha nem leszünk ítélkezőek és segítjük egymást haladni előre!

Nem lesz más út, ha boldogok akarunk lenni.
Hatással vagyunk mindannyian egymás életére, még akkor is, ha ezt el nem hisszük. Egy szó, egy pillantás, egy mosoly elfeledtetheti velünk minden bánatunk. Néha az is elég, ha megérintünk valakit, de az sem baj, ha átölelhetjük.

Most kell lépnünk, mert nem tudhatjuk mit hoz a holnap, szerethetünk-e még egy pillanat múlva. Nem akarok nagy szavakat írni, de az összefogás csodás dolgokra hív.

Fontos Önmagunkat szeretni, lelkünk, szívünk vágyát beteljesíteni! Mindezt nem másokon átgázolva megtenni, hanem tudatosságra ébredni, és a belsőnkre minduntalan hallgatni, így lehetünk hiteles Emberek!

Nagy Krisztina